Blog

Szünet!

2016.03.03. 19:32, Francesca

Nem kell ide sok szó, tanulás, gimi stb. Szóval minden összejött, ez csak annyit jelent, hogy ZÁRÁS, de ne izguljatok NEM ÖRÖKRE csak egy kis időszakra. 

Rövid kritika a Fekete ötven árnyalatáról

2016.02.20. 16:34, Francesca

A Fekete Ötven Árnyalata - Előzetes (magyar szinkronnal) Nem terveztem spoileresre a cikket!

A film készítőinek nem kellett sokat dolgoznuk, hisz a Szürke Ötven Árnyalata az alap, ezt csak át kellett egy vígjátékká dolgozni, ami elég jól sikerült. Én az egyik főszereplőt, Christian Black-et nagyon ötletesnek találtam, pl.: amikor az időshölgy táskáját ellopta, illetve a luxus autóval elhajtott(az elején), stb. Nagyon találó a Black név is rá, hisz fekete :D Na persze volt a filmben egy kis túlzás, nem akarok Spoilerezni, nem sorolnám fel. Úgy összben a karakterek humorosak, bejöttek nekem (ne értsétek félre). A sztori is kitűnő lett volna, ha az elejét kicsit jobban bevezetik. Olyan jelenetekkel is találkozhattunk, amik hosszabbak, mint az eredeti filmben és olyan is akadt, ami rövidebbre sikerült, sokkal, vagy csak átugrottak pár dolgot. Igazán rövidre sikeredett a kritika, tudom jól, de még rengeteg teendőm van, így remélem megértitek. Sok-sok puszi mindenkinek! 

Mi lányok...

2016.02.11. 20:08, Francesca

Mi lányok: A fogkefével sétálunk a házban. A zuhany alatt olvasgatjuk a samponos flakont. Már előre nevetünk a vicceinken, pedig még el sem meséltük. Nincs szükségünk órára, van mobilunk. Tízszer eltudunk valamit olvasni, anélkül, hogy értenénk. Toljuk az ajtót, pedig nagy betűkkel ott a húzni felirat. Kérdezzük: "Mi?", miközben mindent értünk .Utáljuk ha a szél összeborzolja a hajunkat. Tízszer nézünk a hűtőbe anélkül, hogy ennénk valamit. Hívnunk kell a saját telónkat, ha megakarjuk találni. Nézzük az órát, anélkül, hogy tudnánk mennyi az idő. Állunk a boltban a hűtős részlegen és nem tudjuk mit is akartunk venni. Korábbra állítjuk az ébresztőt, hogy tovább tudjunk ágyban maradni. Amikor lefekszünk, számoljuk hány órát tudunk aludni.

Szerinted hülyeség az iPhone?

2016.02.05. 13:43, Francesca

Az iPhone hülyeség?

Ha csak menőzésre használod akkor igen. Sok-sok ember csak azért vesz ilyen méregdrága telefont, hogy elmondhassa milyen menő, hát kurvára nem az (bocsi a kifejezésért). Egyébként meg sok hasznos funkciója van nem csak képet csinálni vele a tükörbe és beállítani Facebook profilképnek. Nekem az iPhone 6s nagyon, de nagyon tetszik, olyan kifinomult és arany, rozéarany színben gyönyörű, nőies. Persze nem csak a külsejéről kell itélni, mert alapból az iPhonok a "belsejük"-ről is híresek, de leginkább az áruk miatt. Már Karácsonykor megakartam lepni magam eggyel, de ez nem jött össze, így hát év végére mindenképpen szeretnék egyet beszerezni!

Imádom ezt a 3D Touch dolgot, igazán látványos, persze nem nagy dolog, de azért:

Mi az ami annyira tetszik az iPhone 6s-ben?

Gyönyörű, a kinézete tetszik talán a legjobban, az egyik legszebb iPhone, vagyis a legszebb iPhone! Először az iPhone 5S tetszett nagyon, olyan kis fain, de mostanában egyre inkább a 6S-hez kötődtem és most már jobban is tetszik, na meg hát azért az s-esek jobbak, mint a simák (pl.: iPhone 5), jobban felvannak turbózva...És hogy miért nem 6S plus? Mert az azért óriási, ezért is nem igazán jön be. 

Engem lenyűgözött! Neked mi a véleményed? Írd meg Chatbe! 

Csak nézz rám! - 2. Fejezet

2016.02.02. 13:26, Francesca

Teljes elkeseredés, homály, csak ezeket látta Isabella a szeme előtt. A szülei már nagyon aggódtak miatta, s újabb bonyodalom tört ki, de ezúttal a családban. Minden második párkapcsolat rossz irányba végződik, már egy ideje a szülei között forró a levegő, paprikás a hangulat, minden este, s reggel vitatkoznak, civakodnak, lehetséges, hogy ez a kapcsolat is rossz irányba végződhet, ráadásul ez egy család, még régen szerető, boldog család volt, és most: rájuk se kell nézni, s már tudja az ember, hogy ennek nem lesz jó vége, ennek nagyon nem...

 A vitát látva, s hallva Isabella könnyeket hullajtott, lassan folytak le az arcán a parányi vízcseppek, mintha lasított felvételt néznénk az esőről, mi oly rideg, s lehangoló tud lenni. Minden érzelem, amit most érzett látszott a lány arcán, szerencse, hogy csak a lépcsőn ülve nézte a csatát anyja és apja között, másképp nem fogta volna fel mi történik körülötte, így is nehéz volt. Gondolj csak bele, milyen jó élete volt, szerette őt mindenki, ezt ő is viszonozta, széles baráti köre volt, az anyja és apja sose veszekedtek legalábbis ő nem tudott ilyesmiről. És most nézz rá! Mindene egy-két nap alatt oda lett, összeomlott, vége minden jónak. Ujjal mutogatnak rá az iskolában, nincs egybarátja se, bácsikája ki úgy szerette, mint a mézet, talán annál jobban...Még nem is említettem a bácsikáját? Pedig ő nagyon fontos szerepet játszott az életében, míg el nem költözött Amerikába. Bele kell sajnos törődnünk, hogy egyszer minden jónak vége, nem tart semmi sem örökké, viszont azt nem szabad elfelejteni, hogy a rossznak is végeszakad majd, csak türelemmel kell lenni, türelmesen várni egy jobb sorsa, egy jobb jövőre. Isa imádta a bácsikáját, ahogy a nagybácsi is őt. Ha anyukája és apukája (kisebb korában) dolgozott, akkor mindig a szomszédban lakott, jött, s magával vitte a magányos kislányt, kinek kék szeme a nyári napsugarakban csak úgy csillogott, haja aranybarnán ragyogott, s kedvenc szoknyácskáját hordta minden nap, amikor csak lehetett. Bácsikája elvitette fagyizni, játszótérre, hazavitte mesét olvasott neki, s amit Isa legjobban szeretett az a méz volt, ugyanis nagybácsikája méhész volt. Mindig vitte neki a finom mézet, persze volt olyan, amikor akác mézett vitt, neki mert hát mitagadást, az volt a kedvence.  Vidáman telt minden napja, míg a ragyogó mosolyú bácsikájával töltötte, s minden problémáról elfeletkezett. A lány, ki már, igaz most is visszavágyik a bácsikájához, mit meg nem adna, hogy egy napot vele tölthessen az ő egyetlen tündöklő, kedves mosolyú nagybácsijával.

A nagy elmélkedés után ajtó csattanás hangzódott el Isabell tudta, hogy ez nem jelent jót. Odasétált hozzá anyukája, már az arcán látszott az a vészjósló mondat:

-Elköltözünk! - mondta, mintha élete egyik legkomolyabb mondatát mondta volna ki, mivel az is volt talán.

-Már mint új házat veszünk? - Vágott bele anyja szavába a lány, aki szíve, s esze mélyén is tudta, hogy egyáltalán nem erre gondolt anyukája, hanem a családok életében az egyik legnehezebb dologra, a szétválásra, de azért reménykedett.

-Nem, nem erről van szó...

-Tudom jól. - vágott bele újonnan a szavába, de most sokkal komolyabban, s hátatt fodított édesanyjának és felfutott a hosszú tekergő lépcső soron, amin még bácsikájával együtt fogócskáztak a régi szép időkben...

Anyja érezte, hogy mit él át egyetlen gyermeke, tisztán érezte milyen érzés is ez, de utána kiabált, bár tudta ezzel csak ront a helyzeten:

-Kezdj el csomagolni! Amerikába költözünk, jó messze innen és akkor egy új jövő vár ránk, egy új kezdet és minden rosszat elfelejtesz! Mit szólsz?

Nem érkezett válasz. Néma csend volt, a légy zümmögése is hallatszott volna, de egyszercsak megtörte egy reszkető hang a csendet:

-Amerikába?? - kérdezte sírva, s már ez nem csak könny volt, ez teljes igazi sírás. Közben lépdelt le a szobájából.

-Igen kicsim, oda. 

-És mégis melyik részére, melyik városba, hova? - újabban kérdezősködött, s már a lépcsőn ült.

Nem érkezett válasz, de anyja megfogta a kezét, átszorította, ránézett, s mélyen egymás szemébe néztek perceken át, tudta, hogy ez kell, ha megszeretné nyugtatni gyermekét.

*Hamarosan folytatás következik!

Félévi jegyeim, bizonyítvány és sok minden más

2016.01.29. 13:57, Francesca

Na ettől nagyon féltem, de kellemes meglepetés ért, mert kitűnő lettem és nyolc tantárgyból dícséretes! Hát nem perfect? :D Mivel a névsor végén szerepelek igazán izgatott voltam, hogy - "te jó ég! mi lesz velem?", de végülis meg lett az eredménye annak a sok tanulásnak ebben a félévben és remélem ez így is marad az év végéig. Egyébként Fizikából és Kémiából kérdőjeles volt az ötösöm, de összehoztam végülis. Úgy hogy most nagy az öröm, de tudni kell rólam, hogy én mindig elvárom magamtól az ötöst, s azt, hogy kitűnő legyek, vagyis maximalista vagyok 110%-ban! A sulihoz kapcsolódóan; írtunk ma egy matek témazárót és szerintem valamit nagyon bekavartam, egyre jobban tudatosul bennem az az érzés, hogy kemény a gimi, sokkal keményebb, mint a nyolcadik...Chatben minden kérdésre válaszolok ezzel kapcsolatban, úgy, hogy nyugodtan írjatok!

Holnap folytatódik a "Csak nézz rám!", úgy hogy szemeket előkészíteni! Ja és még egy kicsit megiazgattam a bejegyzéseket, hogy normálisabban nézzenek ki, így az oldalnak és az olvasóknak is egyaránt jobb lesz (legalábbis nagyon remélem). Ezermillió puszi mindenkinek! ♥

Csak nézz rám! - 1. Fejezet - Megcsalás

2016.01.26. 21:07, Francesca

Isabella egy teljesen átlagos tini lány, aki nem rég kezdte a gimit, pontosabban 15 éves. Még ő sem találja a helyét a világban, de van egy igaz barátja aki azon van, hogy ebben segítse őt és a legnehezebb pillanatokban a támasza legyen. Nehéz lehet, mi? Nem az csak őszinte, igaz barátnak kell lenni. Eddig minden mesésen hangzik, eddig...

Az első rész rövidre sikeredett, de a többi nagy valószínűséggel hosszabb lesz és kevésbé tömör, a fejezetek mind összefüggnek majd! 

Az oldal átalakítás alatt, Kész!

2016.01.25. 17:19, Francesca

Sziasztok! Elkészült végre a design, ami egész  jó lett (szerintem), na jó, ne essünk túlzásukba, vannak ennél sokkal jobb, szebb oldalak. Ma nem fogok belevágni sajnos a könyvembe, mert ezzel elhúztam az időt. Mára nem szeretnék sorokat írni, jó éjt!  

Figyelem, az oldal átalakítás alatt! Kérek mindenkit ezt nézzétek el nekem míg nem változtatom meg a bejegyzést! Köcce :D

Címkék: Design Kinézet

Macska vagy kutya?

2016.01.24. 15:52, Francesca

Macska vagy kutya? - Macska! Na szóval...kiskoromban imádtam a kutyákat, pontosan három kutyusom volt, az akkoriban soknak számított, játszottam velük, szinte minden szabadidőm velük ment el, de jól éreztem magamat, és most bezzeg nem szeretem a kutyákat, távolról, meg képeken cukik meg jók (már amelyik), de közel, élőben: ugrálnak, mindent összerágnak, felugranak az emberre, harapnak,  ugatnak és sorolhatnám, sorolhatnám. Persze ez most nem azt jelenti, hogy utálom őket csak egyszerűen nekem nem jön be a viselkedésük. A macskákkal nincs sok bajom, de nekik is van hibájuk, ahogy nekem is, neked is és az egész világnak. Szóval őket azért szeretem jobban, mert pl.:  olyan jó őket simogatni, sokkal jobban érzem magam egy macska társaságában, mint egy kutyájében, persze néha karmolnak, de engem életemben egyszer karmolt meg egy macska, az se az enyém volt :D

Címkék: Macska Kutya Rólam

Pretty Little Liars

2016.01.23. 15:04, Francesca

Milyen sorozatokat is nézek? Nem nézek egyet se, vagy mégis? Na jó azért nézek sorozatokat, pontosabban egyet, amit nem rég kezdtem el nézni: Pretty Little Liars, avagy magyar címén Hazug Csajok Társasága. Ez egy kirobbanóan híres krimi sorozat, persze több kategóriába is besorolták, de a lényeg, hogy van öt barátnő és az egyikőjük meghal, aztán a főgonosz -A üzenetekkel fenyegeti őket...nem szeretnék többet leírni mert hát aki ismeri az ismeri, aki meg nem és kíváncsi rá megnézi, ennyi. Szóval, én most a második évad közepe táján tartok, de jó párszor vezettek már félre engem is, mert hát elég relytéjes és titokzatos sorozat ez. Hogy ki a kedvenc szereplőm? Spenser, ő okos, temperamentumos lány, aki talán kicsit hasonlít rám (személyisége szerint). Összegezve, aki még nem hallott róla mindenképp kukkantson bele és olvassátok el az előző cikkeket is!  Puszi mindenkinek ♥ 

FIGYELEM! Ma este nem leszek, mert bulizni megyek a barinőimmel, kicsit kipihenjük a félév végét, mert elég kemény volt, úgy, hogy ne lepődjetek meg, ha chatbe nem válaszolok rögtön! - Köszi! 

Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 

 

 

 

 

Bárki jelentkezhet, de én döntöm el, hogy bekerül-e a cseréim közé, amennyiben igen, akkor kérlek legalább hetente frissítsd az oldalad!

 
JELENLEGI SOROZAT

Én általában egyetlen egy sorozatot nézek egyszerre, addig míg nem végzek vele, legyen az hat évados, vagy legyen kettő engem nem izgat, ha jó és érdekel. 

Hazug csajok társasága

Műsor készítő: I. Marlene King
Műfaj: Thiller
Nézés kezdete: December 27.
Jelenlegi állapot: 41%

ZENE-DÉLUTÁN
Unatkozol? Hallgasd meg (az én értékelésem szerint) a hónap zenéit külömböző kategóriákban!

 

Ami felpörget:

Nosztalgia:

Elektronikus:

Ami lenyűgöz:

TERVEIM ÉS KÍVÁNSÁGAIM

  • Új bútorok 
  • Kimenni egyik szünetbe külföldre
  • Bemenni a városba egy egész "shopping" napot tartani
  • Egy új telefont venni/kapni az év végére
INFORMÁCIÓSPULT

Cím/név: Francesca'S Blog

Szerkesztő: Francesca (becenév: Fran)

Indulás: 2015. 11. 30. 2016.01. 20.

Zárás: NINCS TERVEZVE!

Design: #001 - Újraindulás

Tárhely: G-portál

Jelenlegi CSS: Cherry Universe

Kódok: X, X, X

Figyelem! Nem állok semmilyen kapcsolatban, semmilyen hivatalos oldalal, gyártóval, ez csak egy blog, amin saját írású cikkek és tartalmak vannak az életemről! Köszönöm megértésed! 

Photopack04 by Glamour Factory

 

Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!