Teljes elkeseredés, homály, csak ezeket látta Isabella a szeme előtt. A szülei már nagyon aggódtak miatta, s újabb bonyodalom tört ki, de ezúttal a családban. Minden második párkapcsolat rossz irányba végződik, már egy ideje a szülei között forró a levegő, paprikás a hangulat, minden este, s reggel vitatkoznak, civakodnak, lehetséges, hogy ez a kapcsolat is rossz irányba végződhet, ráadásul ez egy család, még régen szerető, boldog család volt, és most: rájuk se kell nézni, s már tudja az ember, hogy ennek nem lesz jó vége, ennek nagyon nem...

 A vitát látva, s hallva Isabella könnyeket hullajtott, lassan folytak le az arcán a parányi vízcseppek, mintha lasított felvételt néznénk az esőről, mi oly rideg, s lehangoló tud lenni. Minden érzelem, amit most érzett látszott a lány arcán, szerencse, hogy csak a lépcsőn ülve nézte a csatát anyja és apja között, másképp nem fogta volna fel mi történik körülötte, így is nehéz volt. Gondolj csak bele, milyen jó élete volt, szerette őt mindenki, ezt ő is viszonozta, széles baráti köre volt, az anyja és apja sose veszekedtek legalábbis ő nem tudott ilyesmiről. És most nézz rá! Mindene egy-két nap alatt oda lett, összeomlott, vége minden jónak. Ujjal mutogatnak rá az iskolában, nincs egybarátja se, bácsikája ki úgy szerette, mint a mézet, talán annál jobban...Még nem is említettem a bácsikáját? Pedig ő nagyon fontos szerepet játszott az életében, míg el nem költözött Amerikába. Bele kell sajnos törődnünk, hogy egyszer minden jónak vége, nem tart semmi sem örökké, viszont azt nem szabad elfelejteni, hogy a rossznak is végeszakad majd, csak türelemmel kell lenni, türelmesen várni egy jobb sorsa, egy jobb jövőre. Isa imádta a bácsikáját, ahogy a nagybácsi is őt. Ha anyukája és apukája (kisebb korában) dolgozott, akkor mindig a szomszédban lakott, jött, s magával vitte a magányos kislányt, kinek kék szeme a nyári napsugarakban csak úgy csillogott, haja aranybarnán ragyogott, s kedvenc szoknyácskáját hordta minden nap, amikor csak lehetett. Bácsikája elvitette fagyizni, játszótérre, hazavitte mesét olvasott neki, s amit Isa legjobban szeretett az a méz volt, ugyanis nagybácsikája méhész volt. Mindig vitte neki a finom mézet, persze volt olyan, amikor akác mézett vitt, neki mert hát mitagadást, az volt a kedvence.  Vidáman telt minden napja, míg a ragyogó mosolyú bácsikájával töltötte, s minden problémáról elfeletkezett. A lány, ki már, igaz most is visszavágyik a bácsikájához, mit meg nem adna, hogy egy napot vele tölthessen az ő egyetlen tündöklő, kedves mosolyú nagybácsijával.

A nagy elmélkedés után ajtó csattanás hangzódott el Isabell tudta, hogy ez nem jelent jót. Odasétált hozzá anyukája, már az arcán látszott az a vészjósló mondat:

-Elköltözünk! - mondta, mintha élete egyik legkomolyabb mondatát mondta volna ki, mivel az is volt talán.

-Már mint új házat veszünk? - Vágott bele anyja szavába a lány, aki szíve, s esze mélyén is tudta, hogy egyáltalán nem erre gondolt anyukája, hanem a családok életében az egyik legnehezebb dologra, a szétválásra, de azért reménykedett.

-Nem, nem erről van szó...

-Tudom jól. - vágott bele újonnan a szavába, de most sokkal komolyabban, s hátatt fodított édesanyjának és felfutott a hosszú tekergő lépcső soron, amin még bácsikájával együtt fogócskáztak a régi szép időkben...

Anyja érezte, hogy mit él át egyetlen gyermeke, tisztán érezte milyen érzés is ez, de utána kiabált, bár tudta ezzel csak ront a helyzeten:

-Kezdj el csomagolni! Amerikába költözünk, jó messze innen és akkor egy új jövő vár ránk, egy új kezdet és minden rosszat elfelejtesz! Mit szólsz?

Nem érkezett válasz. Néma csend volt, a légy zümmögése is hallatszott volna, de egyszercsak megtörte egy reszkető hang a csendet:

-Amerikába?? - kérdezte sírva, s már ez nem csak könny volt, ez teljes igazi sírás. Közben lépdelt le a szobájából.

-Igen kicsim, oda. 

-És mégis melyik részére, melyik városba, hova? - újabban kérdezősködött, s már a lépcsőn ült.

Nem érkezett válasz, de anyja megfogta a kezét, átszorította, ránézett, s mélyen egymás szemébe néztek perceken át, tudta, hogy ez kell, ha megszeretné nyugtatni gyermekét.

*Hamarosan folytatás következik!